2007. szeptember 1., szombat

Ameirgin dala

A kelta kultúra és mitológia szerves részét képezi a modern mágiának, annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert nagyon kevés pontos adat áll rendelkezésünkre ennek az ókori népnek a hagyományairól. A kelták, atlantiszi eredetük folytán hatalmas tudással rendelkeztek, bár ez a mai ember számára már nehezen hozzáférhető, szimbolikus formában tartalmazza azokat az információkat, melyeket egy spirituális úton járó adeptus a megfelelő technikákkal megfejthet és saját fejlődésének szolgálatába állíthat.

A kelta mágusok, vagyis a druidák, a bárdok és a filik előszeretettel alkalmazták gyakorlatukban a hangok rezgéseit. A fák "zenéjét" megszólaltatva megérthették a szférákat, a Világ Igazságát, és a sámánokhoz hasonlóan eljuthattak a magasabb szintű világokba.


Az egyik leghatásosabb kelta/ír költemény, az Ameirgin dala a történet szerint akkor keletkezett, amikor Mil fiai Írország szigetére léptek. Ekkor a hódítók mágikus csatát kezdtek a Tuatha Dé Danann-nal, és csak druidáik, és Ameirgin segítségével tudtak győzedelmeskedni az istenek felett. Ameirgin, aki egyébként szintén Mil egyik fia volt, a tudást hozta el a földre, ahogy a görög Prometheus vitte le az emberek számára a tüzet. A szó erejével teremtett, amit csak a legnagyobb tudással rendelkezők tudtak alkalmazni.
Mikor megérkeztek, Ameirgin egy varázslatot bocsátott az ír földre. A mágikus vers lényege abban állt, hogy a varázsló minden létező szférát önmagával azonosított, ami mágikus szempontból vizsgálva egyértelművé teszi, hogy az Analógiák Tanát alapul véve, Ameirgin egyenlővé vált a mágia tárgyával, gyakorlatilag birtokolta azt.


Ennek a nagyon szép középír nyelvű versnek rengeteg fordítása látott már napvilágot, de azt hiszem a legerősebb mágikus hatása mégiscsak az eredeti ír nyelvű szövegnek van.


"Am gaéth i m-muir,
Am tond trethan,
Am fuaim mara,
Am dam secht ndírend,
Am séig i n-aill,
Am dér gréne,
Am cain lubai,
Am torc ar gail,
Am he i l-lind,
Am loch i m-maig,
Am brí a ndai,
Am brí dánae,
Am gái i fodb (feras feochtu),
Am dé delbas do chind codnu.

Coiche nod gleith clochur slébe?
Cia on co tagair aesa éscai?
Cia du i l-laig fuiniud gréne?
Cia beir buar o thig Tethrach?
Cia buar Tethrach tibi?
Cia dám, cia dé delbas faebru a ndind ailsiu?
Cáinte im gai-cainte gaithe?

Íascach muir!
Mothach tír!
Tomaidm n-éisc!
Íasc fo tuind
I rethaib én!
Fairrge cruaid!

Cassar find,
cétaib iach,
lethan míl!
Portach láid-
"Tomaidm n-éisc,
Íascach muir!"

"Szél vagyok a tenger felett,
Óceán hulláma vagyok,
Tenger zúgása vagyok,
Hét küzdelem bikája vagyok,
Keselyű vagyok a sziklán,
A Nap könnye vagyok,
Virágok szépsége vagyok,
Vadkan merészsége vagyok,
Lazac vagyok a tóban,
Lapályon elterülő tó vagyok,
A szó hatalma vagyok,
A mesterség ereje vagyok,
Dárdával vívott küzdelem vagyok,
Isten vagyok aki a tüzet adja a fejbe."

Ki lágyítja a hegyek szegélyét?
Ki az, ki jegyzi a Hold korszakait?
És ki jelöli ki, hol nyugodjon le a Nap?
Ki hívja a bikát Tethra házából?
Kire mosolyog Tethra jószága?
Ki az a sereg, ki az az isten aki
életet lehel az üszkös erődbe?
Ki megigézi a dárdát, megigézi a szelet?

Halban gazdag tenger!
Gyümölcsöző föld!
Halak áradata!
Halak a mélyben,
rajokban mint a madarak!

Viharos tenger!
Fehér zápora
lazacok százainak,
hatalmas bálnáknak!
Kikötő dala -
"Halak áradata,
halban gazdag tenger!"


Szinte minden, akár csoportos, akár egyénileg végzett rituálénak fontos részét képezi a hangmágia. Ahhoz hogy egy mágikus munkában sikeresen alkalmazzuk Ameirgin dalát, megfelelően kell kimondanunk az egyes szavakat. A szöveget gyakorolva arra figyeljünk, mikor milyen energiát érzékelünk az egyes hangok kiejtésekor.
A vers elsősorban termékenységgel, bőséggel és birtoklással kapcsolatos mágiákban használható, magasabb szinten azonban az első szakaszra "rámeditálva" érdekes dolgokat tapasztalhatunk. Ahogy az egyes szavak rezgéseit megfigyeljük, észrevehetjük a természet erejét, az ötödik elem, vagyis a kozmikus energia áramlását.

Tudomásom szerint nem fordul elő középírnél régebbi változat az Ameirgin dalából, ami nem túl régi, de még így is hatalmas energiákat sikerült megőriznie.

Nincsenek megjegyzések: