2008. március 22., szombat

A mágus

Ódon falak közt szétterülő
büszke kacagásodban merítkezem
és a hangtalan porba rótt nyomodban
járok éjjelente
megfoghatatlan
vad érzéketlen-érzéki látomás
Valóság
ki kegyetlen, metsző gúnnyal
adsz áldást a létért
dacolva a vészjósló édes magánnyal
Kristályfényű szabályos őrületed
-e vonzó sötét maszk-
rám illik
ha egyszer meguntad
nevetve felveszem
Hagyd, hogy kérhesselek
értünk is szédítsd meg a halált
Te ki úgy ismered a magány színeit
mint én nem is sejthetem
halandó életem röpke
csillagmámorában
...és köpenyed lebben utánad
mint élő halálmadár...

1997. 10. 24.

Nincsenek megjegyzések: