2008. március 22., szombat

Utazás

Ősi kövek ráncos
arcába nézve
látlak
mily anyagtalan míg
kezed a vállamon pihen
mint könnyű lepke
táncol mögötted
a halál
és csontkarjai közül
fel-feldobja az ég
felé a gyermeket
időtlen látomás
és ujjaid homokként
pergetik az időt
tovább
sötét van a
testem pihen
valahol
egy másik valóság
zátonyán
múlt korok
földjét is látom
és őt ki
jó ismerősöm
az éji portyán
ezüst karjai
lenyúlnak értem
megszokásból
és most
belevesznek
a kő őrei is
az égi táncba
pörögve húznak
kört lelkem
köré míg már
az ősi rítust
visszhangozzák
a kövek is
tovább
és mikor lassan
visszatérek
szavaid még
sokáig
lángokként
égnek a
sötétségben

1994.-1997. 10. 26.

Nincsenek megjegyzések: