2009. szeptember 9., szerda

Az egység felbomlása

Az emberi test egy egység, az azt felépítő sejtek a részei, de önmagukban ők is egységek, ego-k. Amikor az egység fizikai értelemben meghal, az őt felépítő 'sejtek' szétválnak, már nem egy csoportot alkotnak. De a halál nem az ego-k megszűnése, csak a szétválásuk (ezáltal az adott egység megszűnése). Azonban attól, hogy az elhalt hámsejtek lehullanak a bőröd felszínéről, a Te létezésed még megy tovább. Egy időben élsz és halsz meg folyamatosan. Olyan az egész, mint egy szőnyeg, amit az ego teremt önmaga számára, de ahogy lép, mögötte egyre tűnik el. Hátul mindig csak annyi van meg belőle, amennyire az ego még emlékszik, és elöl csak annyi, amennyit éppen belát a végtelenből. Ahol éppen áll, az Ő, a Most. Mint egy fénygömb a sötétségben, és körülötte egy kis fényudvar. Tehát igazából nem darabokra szakadásról van szó, ahogy a hámsejtek esetében sem, hanem arról, hogy "isten" megy a saját szőnyegén, hullanak le róla azok az ego-k, amikre már nincs szüksége (mint az embernek a 'halott' hámsejtekre), vagy azok, amik már nem akarnak vele maradni. 'Isten' vagy nem tud róluk (az adott Most-ban) vagy előbb utóbb nem is emlékszik rájuk. Azok, amik leesnek, létrehozzák a szőnyeget (tehát "isten" elfelejtett önmagából teremt talajt magának).

Amikor az ember (atom, bármi...) meghal, kettéválik. Az egyik a teste (kis ego-k tömege) lefelé 'esik', a másik fele (Ego, szellem, 'isten' stb...) felfelé 'száll'. Az, amit ő Én-nek nevez, a kettő közül a második, azaz az Ego. (A hátrahagyott kis ego-k - a test felépítői - önmagukban természetesen szintén Ego-k, hiszen alattuk is vannak kisebbek, amikből ők építenek testet maguknak.) A Szellem (Én, Ego stb...) magával visz mindent, ami Ő, és itt hagy mindent, ami 'Nem-Ő'. Ez utóbbiból - vagyis amit az emberek (állatok, növények) itt hagytak - van a Föld, azaz a szőnyeg az 'isten-ember' lába alatt.

Az Egység darabokra szakadása, majd újra magára találása tehát egy halál és egy újjászületés, hiszen az Egység mindig egy új Önmagát találja meg. Az egész folyamat oka ugyanaz, mint bármelyik másik létező esetében, vagyis a Most keresése. Minél tisztább, tudatosabb ('fényesebb') énképet épít fel az Ego (egység), annál közelebb van ahhoz a ponthoz vagy 'Kapuhoz' (Halál), ahol nincs az eddigi ismeretei szerinti dualitás.

Ahogy egy egészséges, idős ember, úgy egy magas tudatossági szintű (egészséges) szellem sem fél a 'haláltól'. Számára az nem más, mint egy éjszaka, amit egy újabb reggel követ. Amikor egy ember - inkarnációk során - megtanulja a saját halálát tudatosítani, többé nincs szüksége arra, hogy az anyagi síkra szülessen. Ez az átlépés a Kapun. Ezután az eddigi (emberi) dualitás fogalma megszűnik, hiszen már nem jelent különbséget az, ami eddig. Ekkor az ember számára egységgé válik a kettő. A 'fekete' és a 'fehér' összeolvad, valami 'nagyobbhoz'/'kisebbhez' képest fehérnek vagy feketének látszik, és máris megvan egy újabb, megtanulnivaló dualitás (fraktál).

Nincsenek megjegyzések: