2009. szeptember 11., péntek

A jövőbelátás

A jövőbelátásnak rengeteg fajtája van, de ezekről elmondható, hogy lényegében csak segédeszközök. A tudat, amennyiben eléri a megfelelő állapotot, nincs bekorlátozva az anyagi és az alsóbb síkok lineáris idővonalára és egyéb, szellemi síkról nézve korlátozó körülményére, hanem felülemelkedve ezen, képes teljességében látni a valóságot.

Az emberek olyanok, mint egy papírlapon élő kétdimenziós lény, aki nincs tisztában azzal, hogy a papír és a rajz (ő maga) valójában (kívülről nézve) lényegében (legalább) háromdimenziós. Néha lehetnek felvillanásai, kiláthat ebből a papírból, de az alapvető léte a saját korlátozott síkján zajlik.

A jövőbe látás (illetve bármiféle Látás, megvilágosodás) ezen a felülemelkedésen alapul. A kétdimenziós lény először megismeri a papírt, amin él, majd eljut annak a széléig és továbbnéz.

Persze a legtöbb esetben ez nem ennyire tudatos keresés eredménye, hanem csak felvillanások, érzések, gondolatok, amiket még értelmezni kell. Ha valaki elkezdi keresni ezeknek az érzéseinek az okát és célját, akkor megismerheti a saját szimbólumrendszerét. Megfejtheti, hogy bizonyos események előtt milyen érzések fogták el (megérzések), és ha ezek ismétlődnek, akkor egy idő után fogja tudni, hogy az esemény is nagy valószínűséggel bekövetkezik, de lehetnek egész konkrét gondolatai is, amik nem szimbolikus formában írják le a történéseket, hanem ahogy meg fognak történni.

Ezek a villanások elérhetik ébren is, álmában is, ez teljesen egyéni, de a lényeg, hogy ilyen hatások mindenkit érnek, csak nem mindenki tudja értelmezni, meg úgy általában kiszűrni a nagy kavargásból (az őt érő hatásokból).

Amikor valaki megérzi ezt az ’érzést’ (a felvillanást), és még többet, még tudatosabban akar Látni, elkezdhet használni segédeszközöket, hogy fejlessze a dolgot, és ne csak ’véletlenül’ megtörténjen vele.

Erre többféle módszer van, de lényegében mindig maga az ember (vagy Tudat) a műszer, amivel érzékel és értelmez, ami azt eredményezi, hogy aki nem ragad le egy eszköznél (nem hagyatkozik mindig pl. a jóskártyára), előbb utóbb elhagyhatja az eszközt, mert ő maga válik azzá.

A jövőbe látás (és úgy általában a Látás, pl. auralátás, diagnosztizálás, tudatosság, szellemekkel való kommunikáció stb) azért működik, mert a világ nem csak annyi, amennyiben éppen élünk (jelen esetben a fizikai világ). A fejlődés lényege, hogy a Tudatunkat körülvevő ködöt eloszlassuk, és teljességében lássuk a világot (nem csak az anyagot, majd később nem csak az asztrális, mentális régiót, és így tovább). Ezt a folyamatot csinálhatjuk a személyiségünk mélyebb szintű megismerésével (spiritualitás, ezoterika, vallás), de akár a külvilág egyre részletesebb megismerésével is (tudomány). Lényegében ugyanoda fogunk jutni, mert az egyik nincs meg a másik nélkül, azaz az ÉN és a Külvilág összefügg. Ha az egyiket megismerjük és módosítjuk, akkor a másikra is hatást gyakorlunk.

Az ember valójában Szellem, aki beszűkült, hogy részt vehessen az anyagi létben, és ott tapasztalatokat szerezhessen. De ettől függetlenül még szellem maradt, annak minden képességével. Ezek a képességek alszanak, amíg akadályozzák a fizikai létet és tapasztalást, de idővel felébreszthetőek.

A spontán jövőbe látás ennek a ködnek a szakadozása, egy ébredés. Még mindig ködös lehet, mint az alvás és az ébrenlét közötti állapot, ahonnan még vissza is lehet aludni, de fel is lehet ébredni.

Egy ideig valószínűleg lehet korlátozni ezt a képességet, de igazából a megértés a lényege. Aki fél attól, amit lát, az nincs tisztában azzal, hogy nem véletlenül látja és hogy szabad akarata van. Vagy arra, hogy változtasson a körülményeken, vagy arra, hogy változtasson magán (a hozzáállásán).

Akármelyik irányba is indul el, a jövő nem lesz már félelmetes. Ha meg tudja változtatni (a rosszat), akkor azért, ha pedig nem, akkor fel tud készülni a megértésére, szükségességére és ezáltal az elfogadására is.

Nincsenek megjegyzések: